Levél zarándokaimnak

12,00

Életrajz

A Horvátországban született, majd Kanadába kivándorolt Daria Klanac a kezdetektől fogva figyelemmel kíséri a medjugorjei jelenéseket. Életének több évét is e jelenség a tanulmányozásának szentelte, és három dokumentációs jellegű könyvet is kiadott már az eseményekkel kapcsolatban.

A legutóbbi könyve Megérteni Medjugorjét címmel ad választ számos, a jelenésekkel kapcsolatos kérdésre.

UGS : 10119 Catégorie :

Description

Világi emberként, feleségként és anyaként Daria Klanac több ezer zarándokot kísért el Medjugorjébe, Bosznia-Hercegovinába. Arra a helyre, amely három nép, három kultúra és három vallás találkozási pontján fekszik. Ez a zarándokhely 1981 óta a világ minden részéről vonzza az embereket.

Ebben az új kötetben azok előtt tiszteleg, akiket megismert és megszeretett e számtalan zarándokút folyamán, velünk pedig élményeit osztja meg.

Ez a levél azoknak is szól, akik a béke és az emberi élet értelmének keresésére indulnak. A szerzővel együtt meglepő felfedezéseket teszünk azokon a helyeken, amerre járt, és vele együtt járjuk be az úttalan utakat, amelyeket ő is megtett. Daria egy belső zarándokút felé visz bennünket – amely egyedülálló a maga nemében – a hitben, a reményben, a tiszteletben és a szeretetben.

Az olvasót magával ragadja a szerző egyszerű, tömör, de egyúttal mély, eredeti, érzékeny, őszinte, nagylelkű, szerető és finom stílusa.

Ezt a könyvet a szerző szinte a szívével írta.

Informations complémentaires

Poids 150 kg